Termékek Menü

Vélemények

/Blanka/
"21 évesen is már jelentkeznek a nőgyógyászati problémáim. Az elkeserítő az, hogy nem tudtam, hogy ennyi mindent nem jól csinálok. Hamarosan tanító leszek és nagyon feldühít, hogy mennyi hülyeséget meg kell tanítanunk a gyerekeknek és a létfontosságú dolgokkal nem foglakozunk, nem adjuk át nekik.
A tréningen nem csak sokat tanultam, de segített kikapcsolni, ellazulni, a hétköznapi problémákat egy pár órára elfelejteni."

 

/Ágnes/
"Nőiességemben, önbizalmamban, magamban való hitemben megerősített, és persze az intim izmaimban is. Szerintem minden nőnek el kellene végezni a tréninget, kortól függetlenül. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy eljöttem! Köszönöm!"

 

/Linda/
"Úgy érzem, ezen a néhány óra alatt megtanultam olyan ismereteket, amelyek segítenek nekem abban, hogy ne legyenek a jövőben olyan problémáim, mint inkontinencia, sérv, és tettem azért, hogy a házaséletemet is rendben legyen.
Rendbe tudom hozni az aranyér problémámat, ami sajnos nemrég alakult ki.
Valamint remélem, hogy a szülésfelkészítőn is sok új és hasznos információval fogok gazdagodni.
Ez a néhány óra a lelkemnek is egy kis „simogatást” adott! Köszönöm!"

 

/Magdolna/
"Nagyon nagy élmény volt a két délelőtt. 58 éves létemre még mindig hallottam új dolgokat, amiket de jó lett volna fiatal korban tudni.
Az ábrák nagyon nagy segítségek voltak, más az, amit az ember elképzel és más az amit lát is. Sokrétű, színes, szemléletes előadás volt."

 

/Judit/ (32 éves kismama)
"Bár a képzés neve ”intimtorna tréning”, annál sokkal-sokkal több. Erika az élet minden fontos területéről beszélt, hiszen az ember teste, lelke, elméje komplex egész rendszert alkot. Így szó volt szexualitásról, táplálkozásról, sportról, pszichológiáról, nőkről és férfiakról, családról. A világnézete, elvei abszolút passzolnak az én világomba és rengeteg hasznos tudással gazdagodtam. Külön élmény volt a vagány, szókimondó stílus és a sokféle generáció különböző tapasztalatainak megismerése. Még egyszer köszönöm!"

 

/Zoltánné/ (72 éves)
"Az alsó intim izmok erősítésére úgy érzem nagyon megfelelő ez az edzés terv. Még így is segíteni fog, hogy kétszer voltam hólyagsérv miatt műtve. Köszönöm."

 

/Edit/ (31 éves)
"Nagyon érdekes, színes előadás volt az elmúlt 2 alakalom. Olyan berögzült hibákra hívta fel a figyelmemet, ami nekem mindennapos rutin volt, amiről nem is gondoltam, hogy „hiba”. Az is pozitívan hatott, hogy saját tapasztalatát osztotta meg a tréner, így nem éreztem, hogy a problémámmal egyedül lennék.
Gyorsan elröpült a 10 óra, mert az érdeklődésemet végig fent tudtad tartani, ami így kismamaként fokozottan nehéz.
Köszönöm az élményt, tudom, hogy engem „meggyógyítottál” illetve megmutattad az ide vezető utat."

 

/Mariann/
"Nagyon jól éreztem magam! Úgy érzem, megérte eljönni, elvégezni ezt a tréninget és érzem, hogy segíteni fog jobban felkészülni a szülésre. Könnyen elsajátíthatóak a mozdulatok és tisztán érthető az útmutatás, hogy hogyan érezzünk rá a különböző izmokra."

 

/T.M./ (23 éves kismama)
"Várandóságom 36. hetében a szülésfelkészítő sokat adott nekem. Úgy érzem elmúlt az a félelem, amivel eddig a szüléshez álltam. A tanultakat gyakorolva készen állok, hogy pozitívan és eltökélten, rövid vajúdással, természetes szüléssel, gátvédelemmel világra hozni az egészséges, gyönyörű kisfiamat. Sok olyan információt kaptam itt, ami bátorságot ad és megváltoztatja a szüléshez való hozzáállásomat.
Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam egy ilyen felkészítőre és úgy érzem, minden kismamának szüksége lenne rá."

 

/Ilona/
"Nagyon jónak ítélem meg az intim tornát. Nagyon sok információt kaptam erről a területről. Kellemes, hasznos még időtöltésnek is. Ezt az intim torna tréninget szívből ajánlom mindenkinek. A torna vezetője szakszerű és profi volt, amely szerintem jó hangulatban telt. A többi tornához is kívánok sok sikert és egészséget. Köszönöm szépen!"

 

/Ildikó/
"Szemléletes néha humoros formában sokat lehetett megtanulni azokról a problémákról, amiről nem is volt egyértelmű, hogy probléma. Szembesített azzal, hogy milyen későbbi problémák, betegségek alakulhatnak ki ennek az intim tornának az elhanyagolásától. Megelőzhető vele a későbbi súlyos elváltozás. Megerősített abban, hogy még inkább az alternatív megoldások felé forduljak, orvos, gyógyszer vagy műtét helyett."

 

/Katalin/
"Nagyon sok számomra is új érdekes gondolatot fogalmaztál meg. Megtanultam, hogy miért fontos az altestünkre figyelni, edzeni. Hasznosak voltak a személtető ábrák és kapcsolódó történetek is. Rájöttem, hogy sokkal többet kell az altestemmel foglalkozni, mint eddig. Remélem, hogy gyakorlással fejleszteni tudom az intim tornát, és ami még most nem sikerült az idővel menni fog."

 

/Éva/
"Nagyon jól éreztem magam, gyorsan eltelt ez a 10 óra. Minden nőnek fontos lenne ezt a tudást elsajátítani. Önbizalmamat is építette ez a tanfolyam. Szívesen hallgattalak volna még, sok érdekes dolgot mondtál, sok mindenre rávilágítottál."

 

/Gyöngyi/
"A tréninggel maximálisan elégedett voltam, sok hasznos információval lettem gazdagabb testem működésével kapcsolatban. Nyíltan beszélhettünk az esetleges problémákról és széles körben választ kaptunk a témával összefüggő kérdésekre is."
Tartalomhoz tartozó címkék: intim torna
Hidrogén
Forradalmian Új termék!
        
  Molekuláris Hidrogén
Kapcsolat

Margaréta Biobolt

6000 Kecskemét Margaréta u. 19.
(Széchenyi város, Margaréta otthonnál)
 
Villám Erika
Tel: +36-30/985-95-94
E-mail: erikavillam@gmail.com


Nyitvatartás:
H - P:
9.00 - 18.00-ig
Szo:
9.00 - 12.00-ig